1. fejezet

 

1. fejezet

(Kristen szemszög)

Egyszerűen csak ülök a szobámban, és nézek ki a fejemből. Legalább is más ezt látja. Pedig a fejemben éppen átgondolom az elmúlt két évet.

Amikor a szüleim meghaltak, teljesen elvesztettem önmagam. Régen szép, hosszú, gesztenye-barna hajam volt, de én levágattam, és befestettem feketére. Azok az idők borzalmasak voltak. Ide kerültem, ebbe a nevelő intézetbe, bár én inkább nevezném pokolnak. Nincsenek barátaim, senki sem áll velem szóba, kirekesztenek. De nem igazán érdekel. Megteremtettem a saját kis világomat.

2 éve, a szüleim halálakor, olyan szinten összeomlottam, hogy pszichológushoz kellett járnom, és nem mertek egyedül hagyni az intézet gondozói, nehogy öngyilkosságot kíséreljek meg. Így mindig megkértek egy-egy embert, hogy figyeljenek rám, akárcsak úgy a távolból, de figyeljen, nehogy butaságot csináljak...többek között ezért sem barátkoznak velem...túl sok velem a gond.

Azóta már megszoktam mindent, amit meg kellett. A hajam teljesen vissza nőtt, már majdnem olyan hosszú, mint régen volt, és a színét is vissza kapta. A rendőrség a megmaradt rokonaimat keresi.

Egyedül apuval, anyuval, és a bátyámmal éltem, a nagyszüleimmel amikor kislány voltam, akkor találkoztam utoljára, a többi rokont nem ismerem. A bátyám, a szüleink halála után eltűnt. Nem tudom mi lehet vele, és nagyon hiányzik. Féltem őt. Mi van, ha valami őrültséget csinált? 

Tudom, hogy van egy unokatestvérem apai ágon. A neve Kallen Lutz. De ennyi. Többet nem tudok. Mivel nem tartottuk a kapcsolatot, így azt sem tudom, hogy hol élnek, ezért keresik őket. Így bele gondolva ha megtalálják őket, és oda költözök, azzal felborítanám a családi békéjüket, amit pedig nem akarok. 

Eddig szende, szolid, ártatlan kislány voltam, aki elviseli, ha megalázzák, de ez most változni fog. Nem fog érdekelni, ki, mit mond, vagy gondol. Olyan leszek, amilyen én akarok lenni, és nem amilyenné mások formálnak.

Egyszer csak kinyílt a szobám ajtaja. Egy rendőr jött be rajta.

-Miss Stewart! Kérem csomagoljon. A mai éjszakát még bent tölti, aztán holnap reggel elvisszük magát az családjához. -mondta, majd már ott sem volt. Sóhajtottam, majd felálltam, és engedelmesen elkezdtem csomagolni. Ahogy végeztem, ránéztem az órára, és meglepődve vettem észre, hogy így elszállt az idő. Már este tíz óra volt, így jobbnak láttam, ha ágyba bújok. Holnap nehéz napom lesz. Elmentem fürdeni, -amit gyorsan elvégeztem-, fogat mostam, majd befeküdtem a takaró alá.

Nem is tudom. Örülnöm kéne. De mégsem vagyok boldog. Most rákényszerítem magam egy nyugodt, boldog, szerető családra, ezzel felborítva a családi békéjüket. Próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: Ki kerülök innen, nem látom többé az undok, megvető pillantásokat. Egy teljesen új életet kezdek.

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal nehezedett rám az álom súlyos köpenye.

(Robert szemszög)


Amikor felkeltem, és megláttam a mellettem békésen alvó Emily-t, elöntött engem is a nyugalom. Egy darabig gyönyörködtem csoda szép arcában, majd úgy döntöttem, meglepem egy reggelivel, így halkan felöltöztem, majd a konyhába vettem az irányt.

Mire leértem, már meg is született a fejemben a döntés, hogy mi lesz a reggeli. Kávét tettem fel főzni, majd nagyban kevertem be a palacsinta tésztáját, amikor egy álmos Vic lépett be a konyhába.

-Jó reggelt öcskös. Remélem nekem is jut abból a palacsintából.-mondta, én eközben már kezdtem sütni. -Neked is Vic, és nem tudom, hogy jut-e. Attól függ, hogy Emily mennyire lesz éhes. -mondtam, majd már a harmadik palacsintát dobtam fel, amikor lefőtt a kávé. -Lennél szíves? -intettem nővéremnek a kávéfőző felé, mire ő morcosan nézett rám.

-Miért? Emily szomjas is? -kérdezte, majd már el is tűnt. Hát ilyen nincs. Egy dolgot kérek tőle, erre ő...á, nem is érdekel. Valahogy megoldottam egyedül. Amikor végeztem, kiöntöttem két csésze kávét, majd tányérra raktam pár darab palacsintát, és a szobámba mentem vele. Szerelmem még aludt, így egy lágy puszival keltettem, mire elmosolyodott. Elfogyasztottuk a reggelit, majd neki be kellett menni a suliba, mert ma vizsgázik angolból. Nekem is mennem kellett dolgozni, így én is elindultam, majd mikor beértem, oda köszöntem a főnökömnek John-nak.

-Szia John!

-Rob! Te mindig pontos vagy. Mi történt? Késtél tíz percet.

-Ne haragudj. Többet nem fordul elő.

-Hát ne is. -még szerencse, hogy jó fej főnököm van. Ha éppen nincs vevő, beszélgetni szoktunk, mintha haverok lennénk.

Ma elég unalmas napom volt. Alig tévedt be egy-két vásárló. De eladtam egy gitárt, és egy szintetizátort. Amikor vége volt a műszakomnak elköszöntem John-tól, majd kocsiba pattantam, és a nem messze lévő kis pub felé vettem az irányt. Itt szoktunk találkozni a haverokkal.

Amikor beléptem, a szokásos boxban már meg is pillantottam Tomot, és Jacksont. Kel még nincs sehol.

-Szevasztok srácok! -köszöntem, majd leültem én is.

-Szeva Rob! Mi újság? -kérdezték.

-Semmi különös. Kellel mi van?

-Nem tudjuk. Azt mondta jön. -válaszolt Jackson. Tom már a ma esti felhozatalt vizsglágatta.

-Sziasztok! Bocs, hogy késtem, csak holnap jön az unokahúgom. Hozzánk költözik. A szülei meghaltak két éve. Mivel nem tartottuk a kapcsolatot, így nem tudták, hol vagyunk, csak most találtak meg, így hozzánk költözik.

-Egy csaj? -kapta fel a fejét Tom.

-Nem, Tom felejtsd el. Vigyázni fogok rá, és nem engedlek a közelébe.

-Nem is mesélted, hogy van egy unokatesód. -jegyezte meg Jackson.

-Igazából kettő. Van egy bátyja is, csak ő eltűnt a baleset után pár nappal. Amúgy még gyerekek voltunk, amikor utoljára találkoztunk. Akkor nagyon jól elvoltunk. Remélem most is jóban leszünk. Na szóval, úgy hogy én most megyek is. Holnap kora reggel én megyek ki érte a reptérre, szóval korán fekszem. Jó éjt fiúk. -mondta, azzal ki is sétált.

-Te! Szerinted komolyan gondolta, hogy nem enged a kis csaj közelébe? -bökte meg az oldalam Tom.

-Tom! Te javíthatatlan vagy. -nevettem e magam, majd én is elköszöntem a srácoktól, és hazafelé vettem az irányt.

Ahogy haza felé hajtottam, jött egy sms-em Emily-től, hogy ma este későn ér haza, így ma nem velem tölti az estét, hanem egyenesen haza megy. Egy sóhajtással nyugtáztam, majd letettem a telefont, és az útra koncentráltam.

Ha Kellan-ékhoz költözik a csaj, valószínű, hogy Kel majd bemutatja nekünk, aztán az is lehet, hogy ő is beszáll a bandába. Még egy csaj? Nem elég Nikki, Ashley és Emily? Mindegy. Csak nem olyan gáz.

Gondolataim közben már haza is értem.
 
-Szervusz kisfiam! -jött oda anya, és megölelt. Vele ma még nem is találkoztam.

-Szia anya! Ha nem gond, én már mennék is lefeküdni. Fáradt vagyok. -mondtam, majd jó éjt kívánva indultam is a szobám felé. Össze szedve a szükséges holmit, a fürdőbe mentem, lezuhanyoztam, majd már ágyba is bújtam. Éppen azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy holnaptól lesz egy új tagja a bandának, amikor elért az édes öntudatlanság.